2009. október 7., szerda

Duchonka

Ahogy tavaly ősszel, idén is elmentünk egy hétvégére Duchonkára ami egy mondhatni reneszánszát élni kezdő szocialista üdölőövezet klasszikus 70-es években épült nyaralókkal és egy elfeledett "pionírtáborral". Nyaranta pár fésztiválnak ad otthont, de így ősszel erősen szezon után békésen kihalt hangulata van a környéknek. Csupán néhány ember lézeng a környéken, minden csendes, unalmas, és kihalt de ennek is megvan a maga hangulata. Kellemes séták a környéken, vagy épp pihenés, iszogatás az 1-es számú házikóban. :)
Olcsó és egyzerű hely ahol a kedves házigazda azonnal a frissen érkezett vendégekbe tölt három kancsó nagyon jóféle bort és elmeséli, hogy rengeteg magyarországi vendége van akik évek óta visszajárnak, és hogy annak idején ezért kapott pár rossz szót, mivel ez már erősen szlovák vidék, de ő még a mai napig szivesen látja őket. Az üdülőben él Lajos úr is aki a környékről származik és még a 70-es években dolgozott az üdülő építésén, és mikor az elkészült ott maradt. Azóta is itt él és messziről köszöntött minket magyar szóval amikor megérkeztünk.:) Igaz rámragadt egy kis nátha de ettől függetlenül jó kis hétvége volt.









Canon EOS 40D + Tamron 17-50/2,8 ; Canon EOS 3000 + Canon 50/1,8

4 megjegyzés:

juice írta...

megvan a hangulat :)

Zsákai Péter írta...

az úszómedencés és székes képeket kiemelném a valóban hangulatos sorozatból. ezek a képek magukért beszélnek.

sooslaca írta...

köszik!:)

Balogh Zoltán írta...

Hangulatos képek,jó hely lehet