Utolsó cigi

Már rég meg kellett volna érkeznie. Mindig pontos, sosem késik. Hideg este volt, az ember bőre alá is bemászott. Csönd volt, csupán az utcai lámpák világítottak és festették romlott szinű sárgára az estét és a nedves aszfaltot. Erre az eldugott helyre már az autók zaja sem hallatszott el, ez egyetlen zajt az egyik rossz lámpa zúgása keltette.
Rágyújt még egy cigire, már bármelyik pillanatban itt lehet.
Az önygújtó csattanása visszangzott a sötét falak között, ropogott a bőrkabát ahogy a lángot az arcához emelte. Mélyet szívott a cigibe, jól esett a slukk.
Befordult egy kocsi a sarkon, csak a lámpái vakítottak. Nem a szokott autó volt, nem is egyedül ült benne.
Fáradt, erőltetett hangon húzódott le az anyósülés felöli ablak és sűrű füst szállt ki az utastérből.
Villanás. A lehulló cigi parazsa szikrázva szórodott szét az aszfalton.
Csönd lett, és még nagyobb hideg. Csupán a vizes aszfalt kellemes illatát érezte, eszébe jutott amikor fiatal korában egy nyári zápor után az első szerelmével csókolóztak egy kávézó teraszán az eső elől megbújva, ugyanezt a finom illatot érezte akkor is.
Elfogyott az eső illat, a földre esett cigicsikk sisteregve kialudt.